Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2012. Április 23. 07:15, hétfő | Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI

Tíz sérültje van a tömegkarambolnak

Tíz sérültje van a tömegkarambolnak

Nyolc felnőtt és két gyermek sérült meg abban a balesetben, amely szombat este történt a Bács-Kiskun megyei Pirtón.

A karambol valamennyi sérültje egy magyar rendszámú kisbuszban utazott, amelynek frontálisan nekiütközött egy ittas férfi által vezetett személyautó – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Szabó Anita elmondta, hogy az 53-as úton, Pirtó belterületén előzésbe kezdett a személygépkocsi, majd a vezetője visszarántotta a kormányt és először egy szerb rendszámú kisbusznak ütközött, amely leszaladt az útról.

A személyautó az ütközés következtében a szemközti forgalmi sávba sodródott, ahol egy magyar rendszámú kisbuszba rohant, amelyben két gyermek és hat felnőtt utazott.

A szóvivő közlése szerint a balesetet okozó, ittasan vezető 25 éves pirtói lakos el akarta hagyni a helyszínt, de visszatartották; a férfit könnyebb sérüléssel szintén kórházba szállították.

A baleset sérültjei közül hét embert már hazaengedtek, de két súlyos sérültet – egy 8 éves fiút és egy 43 éves nőt –, valamint a szerb kisbusz könnyebben sérült vezetőjét jelenleg is a kórházban ápolják.

A személyautót vezető férfi ellen a rendőrség – szabadlábon hagyása mellett – súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés miatt indított eljárást.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás