Hírek
2011. Augusztus 21. 21:44, vasárnap |
Helyi
Forrás: Bodó Imre
Ismét dombóvári kapta a „Gölle Díszpolgára” címet
Augusztus 20-án már a tizennyolcadik Falunapot rendezték meg Göllében. Többek között Kovács Ernő polgármester köszöntötte a több száz fős közönséget, majd átadta a díszpolgári címmel járó oklevelet és kitűzőt.
Az önkormányzat képviselőtestülete egyhangúlag fogadta el Csonka Sándor dombóvári festőművész jelölését a rangos elismerésre.
A művész 1999 óta rendszeres látogatója a göllei rendezvényeknek. A „Fekete István” Kulturális Egyesület tagjaként és az író nagy tisztelőjeként több festményt adományozott a település önkormányzatának az elmúlt tizenkét évben. 2008-ban megnyílt a három teremből álló állandó galériája. Ekkor a művész 46 festményét adományozta Göllének. 2010-ben és az idén is újabb hat-hat festményével gazdagította a képtárat. Ezen kívül három vitrinben láthatók az életéről és munkásságáról megjelent újságcikkek, kiadványok, fényképek, oklevelek és kitüntetések.
Csonka Sándor megköszönte Gölle község Önkormányzatának ezt a nemes gesztust, egyben ígéretet tett arra, hogy a jövőben is a településért fog tevékenykedni és további festményeket ad át az állandó kiállítás további gazdagítására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.
2024. Május 08. 09:34, szerda | Helyi
Szúnyoggyérítést végeznek Dombóváron
Dombóvár területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre megelőzés céljából. Majd tervezetten egy hónapon belül megismétlésre kerül.
2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi
Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek
Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.
2024. Május 06. 08:15, hétfő | Helyi
Szivárvány Óvoda családi délután a klímavédelem jegyében
A Dombóvári Szivárvány Óvoda családi délutánt tartott a klímavédelem jegyében április 26-án.