Hírek
2012. Január 06. 07:30, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Gyorsabban érhetnek a tüzek helyszínére Tolna megyében
Az egységes katasztrófavédelem január elsejei megalakulásával az eddigi 30-35 perc helyett 15 percen belül a tűzeset helyszínére érhetnek a tűzoltók Tolna megye egyes településein.
Fotó: Cserveni Gábor
Az átszervezéssel Tamásiban, Gyönkön és Bonyhádon tűzoltóőrsöket hoznak létre, ezeken folyamatosan négy tűzoltó lesz szolgálatban - mondta az MTI-nek Mácsai Antal, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.
Mindhárom helyszínen átalakításokat kell végezni a laktanyákon, mintegy 80 millió forintos költséggel. Az őrsök a munka befejeztével, még ebben az évben megkezdik működésüket - tette hozzá.
Szekszárdon, Pakson és Dombóváron a katasztrófavédelmi kirendeltségeknek alárendelt hivatásos, Bátaszéken, Tolnán és Tamásiban pedig önkormányzati tűzoltóság is működik majd.
Az őrsöktől azt várják, hogy jelentősen csökken a tűzoltók riasztásától a kiérkezésükig eltelő idő. Jelenleg Tolna megyében a Hegyhát és a Völgység településein előfordul, hogy fél óránál hosszabb ideig tart a tűzoltók vonulása. Ha a tűzoltók harminc percen belül nem érnek a helyszínre, már csak utómunkálatokat tudnak végezni, azt tudják megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen a közeli épületekre - mondta a katasztrófavédelmi igazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 09:03, hétfő | Helyi
Áldozatot követelt egy dombóvári lakástűz
Május 18-án, szombat reggel érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Dombóváron kigyulladt egy lakás.
2024. Május 19. 15:59, vasárnap | Helyi
Középiskolások Buzánszky Jenő Emléktornája Dombóváron
A Buzánszky Jenő Sportkomplexum 2022-ben átadott műfüves pályáján ismét megrendezésre került a legendás dombóvári futballista tiszteletére a középiskolások tornája.
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.