Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2022. Május 03. 09:29, kedd | Helyi

Először rendezték meg a Civil Majálist a vásártéren hagyományteremtő céllal

Először rendezték meg a Civil Majálist a vásártéren hagyományteremtő céllal

A Civil Majális változatos és tartalmas programokkal telt a dombóvári fellépőknek és szervezeteknek köszönhetően szombaton. A rendezvényt Hosszú Sándor Gergely, a Civil Szövetség elnöke nyitotta meg.

Rendkívül jó hangulatban húsz csapat részvételével főzőversenyen mutathatták meg tudásukat a civil szervezetek a délelőtt folyamán. A négytagú zsűrinek igen nehéz dolga volt, hiszen mind az ételek ízével, állagával, színével elégedettek voltak az összes csapat esetében és a tálalásban, kreativitásban is nagy volt a verseny. A díjakat Pintér Szilárd polgármesterrel Tóth Zoltán Civil Tanácsnok és Hosszú Sándor Gergely, a Civil Szövetség elnöke adták át.

Végül a vándorkupát a Tolna Megyei Civil Közösség Szolgáltató Központ vehette át, a vendégek pincepörköltet főztek és kihangsúlyozták, hogy nagyon jól érezték magukat Dombóváron. A második az Életfa Nagycsaládos Egyesület 2. számú csapata, a harmadik holtversenyben a Dombóvári Székely Kör és Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár lett Bank István, Cser Zoltán, F. Bodó Imre és Pintér Szilárd polgármester bírálata alapján.

A Civil Majális változatos és tartalmas programokkal telt a dombóvári fellépőknek és szervezeteknek köszönhetően szombaton. A rendezvényt Hosszú Sándor Gergely, a Civil Szövetség elnöke nyitotta meg. Majd a délelőtt folyamán a Dombóvári Kutyás Egyesület tartott bemutatót. Az első körben agility pályán mutatták meg a modern kutyasport szépségeit, majd az alapvető képzési, nevelési szabályok kerültek előtérbe. Nagyon sok érdeklődő vette körül a pályát és nézték végig a programot.

A színpadon 13 órától váltották egymást a fellépők. Balaskó János vezetésével a Dombóvári Zenész Egyesület kezdte meg a sort, majd Pápai László tanítványával, Kintner Ádámmal pörgette fel a hangulatot. A Kapos Táncegyüttes két produkcióval, a Dombóvári Kötélugró Egyesület dinamikus programjukkal fokozták a tempót. A kulturális részt Stifter Balázs és Szabó Linda zárta könnyed magyar slágerekkel.

A Majálison találtak szórakozási lehetőségeket a gyerekek is, a szervezők számos lehetőséget biztosítottak az aktív kikapcsolódásra. Délelőtt tűzoltóautó és rendőrautó, valamint fegyverbemutató várta az érdeklődőket, de légvár, trambulin, illetve arcfestés, kézművesfoglalkozás is rendelkezésükre állt. Mindezek mellett egész nap körhinta, dodgem, kisvonat várta a kisebbeket. A Dombóvári Viharmarmadár Önkéntes Egyesület ismét gondolt a gyerekekre és lekváros, illetve kakaós palacsintát sütött a kedvükre.

Címkék: civil szervezet

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:19, csütörtök | Helyi

„Nyuszikupa” kölyökatlétika versenyt rendeztek Dombóváron

Öröm volt látni a sok lelkes atlétapalántát, akikből talán a jövő bajnokai lehetnek.

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.