Hírek
2019. Április 17. 08:14, szerda |
Helyi
Forrás: Dombó Média
A listavezetőt hazai pályán győzte le a DFC
Szomszédvári rangadóra került sor április 13-án Tamásiban, ahol a Tolna megyei I. osztályú férfi labdarúgó bajnokság 26. fordulójában a listavezető házigazdák a tabella negyedik helyén álló Dombóvári FC gárdájával csaptak össze.
A riválisok őszi két mérkőzésén a vendéglátók egy otthoni 1:1-es döntetlennel és egy 3:2-es idegenbeli sikerrel összesen négy pontot szereztek, ezért a visszavágás vágya fűtötte harmadik összecsapásokun a látogatókat.
A csapatok tagjai a kezdést követően nem sokat teketóriáztak, szinte rögtön „üzemi hőmérsékleten pörögtek”. Kardos Ernő edző tanítványai a 11. percben Horváth Árpád pontos lövésével megszerezték a vezetést, ami nyugtatóan hatott társaira. A vezetés birtokában a dombóvári focisták nem álltak be védekezni a saját térfelükre, hanem az ellenfeleiktől megszerzett labdákkal egymás után vezették kontráikat. A jó iramú meccsen a 36. percben ritkán látható bombával növelte előnyét 2:0-ra a DFC alakulata: Kovács Attila irtózatos erejű lövésének hárítására a hazaiak hálóőrének szemernyi esélye sem volt. A tamásiak becsülettel küzdöttek a szépítés megszerzésért az első félidő lefújásáig hátralévő időben, de próbálkozásaikból ezúttal hiányzott az ötletesség és az átütőerő.
A pihenő idején a hírek szerint „zengett” a vendéglátók öltözője, trénerük a lelkesedés hiányát és az általa elképzelt taktika be nem tartását kérte számon játékosain. Jammeh Haruna két futballistáját is lecserélte a szünetben, ám a helyükre beküldöttek sem hoztak lendületet a pályára. A dombóváriak megszállták a kapujuk előterét és egymást kisegítve védekeztek, de nem mondtak le a támadásokról sem, az egy-két húzásból összehozott villámakcióikban benne volt az újabb gólszerzés lehetősége. Ez ugyan a második 45 percben nem sikerül nekik, de a vendéglátók sem tudták feltörni a DFC szorosan záró hátsó alakzatát.
A tamásiak a 2:0-s vereségükkel nemcsak az első helyüknek, de a hazai veretlenségüknek is búcsút mondhattak, ez volt saját közönségük előtt az első találkozójuk a 2018/2019-es pontvadászatban, amelyen pont nélkül maradtak. A vendégek megérdemelt idegenbeli győzelmükkel újra beszálltak az aranyéremért zajló versenybe, melyben rajtuk kívül a listavezető tolnaiak, a második helyen lévő tamásiak és a tabellán közvetlenül előttük - harmadikként - álló bonyhádiak vesznek részt.
26. forduló eredménye:
Tamási 2009 FC - Dombóvári FC 0:2
Dombóvár: Iványi - Tieger, Fellai, Szekeres, Martinka - Balogh Sz. (Vajk), Kovács A. (Varga B.), Androsics, Keczeli, Kardos (Loch) - Horváth Á. (Mészáros)
Gólszerzők: Horváth Á., Kovács A.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.